A képen láthatók szerint tegyünk egymás mellé két azonos méretű fémlemezt. Annyira közel, hogy a méretükhöz képest a köztük lévő távolság nagyon kicsi legyen.
A két lemezlapra különböző, de ellentétes előjelű töltést juttatunk úgy, hogy feszültséget adunk rá az ábra szerint. Ezeknek a töltéseknek a lemezlap A felületén az eloszlásuk egyenletes, ezt felületi töltéssűrűségnek hívjuk és szigma-val jelöljük. A két lemezlap között kialakuló villamos térerősség állandónak tekinthető, ha a rájuk adott U feszültség nem változik. Elmondható, hogy a két párhuzamos, egymástól d távolságra lévő lemez között kialakuló homogén villamos térerőssége kiszámítható az alábbi képlet szerint:
E=\frac{U}{d}A képletet tovább alakítva erre jutunk:
U=E*d=\frac{Q}{A*\epsilon_0}*d, \text{ahol Q a töltés, A a lemez felülete, } \epsilon_0 \text{ a permittivitás, d a lemezek távolsága.}A d távolság, az epsilon_0 és az A felület állandó, ezért felírható a fenti egyenlet alapján, hogy
\frac{Q}{U}= állandó,azaz a töltésmennyiség és a kialakult feszültség hányadosa minden esetben állandó. Ezt az állandó számot nevezzük a kondenzátor kapacitásának. A kapacitás a töltéstároló képességet fejezi ki. Jól látszik a egyenletből, ez az állandó (kapacitás) minél nagyobb, egy adott feszültséghez annál több töltést tud tárolni a kondenzátor.
A kapacitás jele C, a mértékegysége:
\frac{A*s}{V}=F (farad), C=\frac{Q}{U}=\frac{A*\epsilon_0}{d}A töltéstárolásra alkalmas eszközöket hívják kondenzátoroknak. Áramköri jele: